Magyarország világörökségi helyszínei (2)

Hollókő ófalu (1987)

Hollókő Ófalu az Észak-Magyarországi Nógrád megyében elhelyezkedő palóc település, mintegy 100 km-re északkeletre Budapesttől. A tudatosan megőrzött Ófalu a 20. századi mezőgazdasági forradalom előtti falusi élet élő példája. A 145 hektárnyi falu népi építészeti együttese  55 lakó- és gazdasági épületből, valamint a templomból áll. A hagyományos palóc építészeti forma- és anyaghasználattal együtt harmonikus egységet alkot a táji-természeti környezettel, amit nadrágszíj-parcellás gazdálkodás, gyümölcsösök, szőlőskertek, legelők és erdők jellemeznek. A helyszín magába foglalja a falu fölé magasodó középkori várromot,amit a források már 1310-ben említenek. A vár fontos szerepet játszott a palócok és husziták közti feudális harcok idején, biztosítva az egykori falu védelmét, melynek maradványait a várfal közelében találták meg.

 A török uralom végére (1683) a vár és a falu végleg elnéptelenedett és a jelenlegi település a korábbi falu alatti területen fejlődött ki fokozatosan a 18. és 19. század során. A régióra jellemzően az első generációs lakosság a fő utca két oldalán települt le. A későbbi generációk az így kialakult egyutcás falu keskeny parcelláinak hátsó részébe építették házaikat, egyre növelve a beépített területeket. Palóc hagyomány szerint a pajták a falun kívül a földek szélén épültek.

Kossuth út 46., Pajtakert

 A falu és a földek fejlődése számos forrásból nyomon követhető. Az 1782-ben még tipikus egyutcás faluban idővel egy másik utca fejlődött ki a főutcától keletre. Az 1885-ös falutérképen látható topográfia már a mainak megfelelő: a megművelt földterület a 19. század közepére érte el legnagyobb kiterjedését, ezért a falu nem tudott tovább növekedni. 1960-ban korlátozott mértékben további növekedés kezdődött, a fejlődés mára szigorúan szabályozott.

 Hollókő lakossága soha nem törődött az 1783-as tűzvédelmi rendelettel, ami tiltotta a fa építkezésre való használatát, mivel azt tűzveszélyesnek tartotta. Ennek következtében a településen többször pusztított tűzvész. A legutóbbi 1909-es tűzvész után a falu házait többnyire a palóc népi építészet hagyományos technikáival építették vissza: a favázas házakat kőalapra emelték, meszelt falakkal, az utca felé magas faoszlopos tornáccal, melyeket túlnyúló tető véd. A zsindellyel fedett kis fatornyos templom a helyi építészeti stílus transzponálása. Hollókő olyan élő közösség, ami egy hagyományos falu helyben történő önkéntes megőrzésének  kivételes és különleges példája.

Kossuth út 98–100

A tudatosan megörzött Hollókő Ófalu, ahol ma is élnek a hagyományok, az észak-magyarországi Nógrád megyében, a Cserhát dombjai között megbúvó palóc település. A falu a 20. század elejét idéző ötvenöt lakóépületből és a templomból álló – népi építészeti együttes.

A történelmi településszerkezet, a hagyományos palóc építészeti formavilág és anyaghasználat harmonikus egységet alkot a táji-természeti környezettel. A 145 hektárnyi világörökségi terület magába foglalja a falu fölé magasodó középkori várromot, az Ófaluval hajdan szoros gazdasági egységet képező, a faluközösség hagyományos tájhasználata által formált, nadrágszíjparcellákkal, hagyásfás legelőkkel tarkított határt, valamint a Cserhátra jellemző értékes élővilágnak otthont adó, a közeli dombokat borító erdőket és réteket.

A falu története a 13. századig nyúlik vissza, amikor a tatárjárás után a Szár-hegyen vár épült. A települést – amely már a 14. század első felében egyházas hely volt – a századok során többször sújtotta tűzvész, mivel a házakat fából építették, alapozás nélkül, és könnyen gyulladó zsúptetővel fedték, a szabad tűzhelyek felett pedig kémény helyett csak füstlyukakon szellőztettek. Az 1909-es nagy tűzvész jelentette a fordulópontot, ezt követően az immár vályogfalú házakat kőalapra emelték, és szarufás tetőszerkezettel, cserépzsindellyel fedték, megőrizve eredeti formájukat. A századelő hangulatát és az ősi palóc népi építészeti stílus emlékeit is magán viselő Ófalu ekkorra nyerte el mai arculatát.

A falu központjában, a domb tetején kialakított „szigeten” áll a kis fatornyos, zsindellyel fedett templom, melyet 1889-ben közadakozásból építettek, és amelynek egyszerűségéből fakadó szépsége ma is megkapó. Hollókő a palóc régiót jellemző, a történelmi, egyutcás, fésűs beépítésű falutípust képviseli, melynek alapstruktúrája a központi útra merőlegesen, keskeny szalagtelkeken elhelyezkedő házak kettős vonala, amely úgy alakult ki, hogy a családok egyetlen telekre építkeztek, és a létszám növekedésével az utcára néző első ház mögött egyszerűen egy újat emeltek. A kontyolt, nyeregtetős, háromhelyiséges parasztházak homlokfalát az utca és az udvar felől is áttört faragással díszített, faoszlopos, deszkamellvédes tornácok („hambitusok”) szegélyezik, amelyről közvetlenül a pitvarba, azaz a konyhába lépett az érkező.

Az utcafront felé a tisztaszoba nyílt, melyet a ház ura lakott családjával, hátrafelé pedig az éléskamra, melyben a gabonát tárolták, és ez volt az idősek hálóhelye is. A házakhoz általában a geomorfológiai sajátosságokhoz alkalmazkodó pince is tartozott. A hagyományos paraszti életforma emlékeit nemcsak az Ófaluban, hanem a falut környező tájban is felfedezhetjük. A domboldalak hosszan elnyúló parcellái, a vár mellett a hajdani, nagy kiterjedésű fáslegelő maradványa, a patakvölgyben a parasztfürdőszintén a faluközösség mindennapjairól, a tájjal való harmonikus kapcsolatáról mesél.

Hollókő közössége, melynek döntő többsége ma már az újfaluban lakik, féltő gonddal és szeretettel védi és gondozza az Ófalut és védett házait, mely közösségi, lelki, vallási életet, munkaalmat és a hagyományaik megőrzésének és bemutatásának lehetőségét biztosítja számukra.

Unesco.hu
(còn nữa)