Biográfia:
Szécsi Pál 1944. március 19-én született Budapesten. Apja,
Szécsi Ferenc nyelvészkutató volt, akit a II. világháború utolsó hónapjaiban
agyonlőttek.
Szécsi még egyéves sem volt ekkor. Az özvegyen maradt
édesanya a kisfiút és két testvérét nevelőszülőkhöz adta, majd 1956-ban
Ausztrián át az Egyesült Államokba disszidált. Legnagyobb lányát Bécsig magával
vitte, ott azonban a pályaudvaron hagyta. Kati és Pali Magyarországon maradtak.
Későbbi pszichés gondjai, súlyos idegi problémái gyermekkorára
vezethetők vissza. Az árván maradt fiú állami gondozásba került, s egészen
tizenhat esztendős koráig ott is maradt. Ezután dolgozott segédmunkásként, sok
helyen. Egyik munkahelyén történt, hogy egy vállalati összejövetelen valaki
felfigyelt Szécsi sármos stílusára, jó mozgására. Egyenesen a kifutóra került,
és hamarosan az egyik legkedveltebb férfimanöken lett belőle. 1965
szilveszterén a Gellértben lépett fel egy divatbemutatón. A műsor után átment a
bárba, ahol elénekelt három számot. Valaki egy asztaltársaságtól ismét csak
felfigyelt rá, s elvitte egy énektanárnőhöz. Szécsi ettől kezdve folyamatos
zenei képzést kapott. 1967-ben részt vett Salgótarjánban egy amatőr
fesztiválon, ahol megnyerte az énekesek versenyét. Még ugyanebben az évben Bánki
László, a Magyar Televízió könnyűzenei osztályának vezetője fiatal tehetségeket
keresett a Táncdalfesztiválra. Elment Szécsi énektanárnőjéhez, Majláth Júliához
segítséget kérni. A tanárnő mint egyik legkedvesebb tanítványát, őt ajánlotta.
Szécsi hatalmas sikert aratott. A Vadas Tamás – Varga Kálmán szerzőpáros által
írt Csak egy tánc volt című dal a fiatal énekest egyből az ország egyik
legismertebb előadójává, sármos, kisfiús-férfias kinézete pedig a nők
bálványává tette. Igazán nagy sikere ezután egy darabig nem volt. Aztán jöttek
az olasz szerzemények Szécsi-féle adaptációi, majd a legnagyobb
Szécsi-slágerek, s az ország könnyűzene-imádó közönsége a lábai előtt hevert.
Az első ilyen olasz átültetés a Franco Battiato komponálta, 1969-ben Sanremoban
2. helyezéssel Sergio Endrigo által énekelt L’Arca di Noè (Noé bárkája),
amelyet Szécsi Kósza szél címen tett országszerte közkedvelt dallá. Próbálta
fegyelmezetten viselni a hihetetlen népszerűséget, de egyre nehezebben ment
neki. Magánélete tele volt kudarcokkal, a fantasztikus karrier ellenére, egyre
jobban magába zárkózott, és egyre gyakrabban és egyre többet ivott.
Megpróbálkozott a külföldi karrierrel is. Németországban Paul Moro néven adták
ki lemezét, de ott nem sikerült befutnia.Szerelmei [szerkesztés]
Manökenként találkozott, egy divatbemutatón Grazynával, a
lengyel manökennel. A találkozásból szerelem lett, abból pedig egy
elhamarkodott házasság. Mindössze egy hónapig éltek együtt, s Grazyna
visszatért Lengyelországba. Szécsi követte. Néhány hónapnyi újabb együttélés
után Palika - ahogy akkoriban már becézték - hazajött, s a válást már itthonról
intézte. 1972-ben találkozott legismertebb szerelmével, Domján Edittel.
Kapcsolatuk januártól októberig tartott. Domján sokat segített az énekesnek:
elemezte színpadi mozgását, tanácsokat adott az apró gesztusok fontosságát
illetően. De a lángoló szerelem sem bírta el Szécsi egyre gyakoribb
depresszióját és mértéktelen alkoholfogyasztását. Az egyik olyan éjszaka után,
amikor az énekest eszméletlen állapotban vitték haza ivócimborái, Domján kiadta
Szécsi útját. Ezután még találkozgattak, végül a férfi hagyta ott a nőt végleg
egy másik nőért. Domján Edit öngyilkosságát soha nem tudta feldolgozni.
Meggyőződése volt, hogy részese a színésznő halálának, s ezt soha nem
bocsátotta meg magának.Halála [szerkesztés]
Borzalmas gyerekkora problémáival és a tomboló sikerrel soha
nem tudott egészségesen szembenézni. Nyolcszor próbált meg öngyilkosságot
elkövetni, de az utolsó pillanatban mindig segítséget kért, így ismerőseinek
sikerült megmenteni az életét. Végül 1974. április 30-án, az utolsó kísérletet
már nem tudták megakadályozni: az énekes önkezével vetett véget életének.
Mindössze 30 éves volt. Budapesten, a Farkasréti temetőben helyezték örök
nyugalomra. Temetése hisztérikus tömegbohózattá vált. A fájdalomtól
megzavarodott rajongók mindenáron be akartak menni a ravatalozóba, a megvadult
tömeg útját Koós János állta el kétségbeesetten. Halála hírére gyászba borult
az ország, rajongói egyszerűen nem tudták feldolgozni a veszteséget. Még
évekkel később is virágcsokrok százai borították sírját, de sokan akadtak
olyanok is, akik élelmiszert, befőtteket vittek a sírjára. Mítosza ma is él.
Bálvány volt, pedig akik közelebbről ismerték, tudták, hogy nagyon sebezhető,
érzékeny ember. 1986-ban testvére, Szécsi Katalin ezekkel a szavakkal emlékezik
rá a Zenészballada című könyv első soraiban: „Ilyennek látták: hallatlanul
magabiztosnak, lezsernek, ő volt a Férfi... és ez mind nem volt igaz. Messze
nem volt magabiztos, messze nem volt ő olyan lezser, sok félelem élt benne, sok
drukk. A siker könnyedséget adott neki. De valójában... Én hiszem, hogy az
emberek lelke nem tud megváltozni... Ő ugyanaz a félénk kisfiú maradt, a kis
gyökértelen, akinek indult.”
No comments:
Post a Comment