Tuesday, February 17, 2015

A Femen debütált Budapesten: meztelen aktivista kiabált Putyinra

Ez a nap is eljött. Ráadásul ebben a hidegben!



„Putyin, go at home” – kiabálta egy meztelen szőke nő hibás angolsággal a Parlament közelében várakozó újságírók között. A nő a Femen aktivistája volt.
Az újságírók a Balassi és a Markó utca kereszteződésénél gyülekeztek, hogy beengedjék őket Orbán és Putyin délutáni sajtótájékoztatójára. Egyszer csak feltűnt közöttük egy nő, aki levette a felsőjét, majd felhúzta a szoknyáját, ami alatt teljesen meztelen volt. A szoknya belső felére ez volt írva: „Putin go home” – egy nyíl pedig a nő lába közé mutatott (ennek értelmezését mindenki saját fantáziájára bízzuk).  
A rendőrök először meglehetősen félszegen egy takaróval próbálták eltakarni, de úgy tűnt, erre nem kaptak kiképzést. Végül többen ráugrottak és betuszkolták egy rendőrségi mikrobuszba. Eközben a Femen aktivistája azt kiabálta: „Putler kaput” (a Putler természetesen Putyin és Hitler nevének összevonása). Ha minden igaz, ez volt a Femen első akciója Budapesten.


A félmeztelen tiltakozó akcióiról ismert Femen 2008-ban jött létre Kijevben. Hogy a csoportnak mennyi tagja van, nem ismert, a szervező Anna Hucol 15 ezer tagról beszélt, bár a néhány fős demonstrációk inkább kevesebb aktivistát sejtetnek. 
A Femen nem klasszikus feminista szervezet, bár tüntetett a nőket megalázó szerepek és a prostitúció ellen, vagy épp azért, mert túl kevés volt a nő az ukrán kormányban. A Femen eleinte Ukrajnában, Oroszországban, Belaruszban tartott tiltakozó akciókat, de az elmúlt években már Párizsban, Brüsszelben, New Yorkban is demonstráltak. A tüntetések többnyire Putyin-ellenesek, de Moszkvában az Ukrajnát gázszállítással zsaroló Gazprom ellen is tüntettek már.
(Index)

No comments:

Post a Comment