Wednesday, February 4, 2015

Lezuhant egy tajvani utasszállító

A helyszínen folyik a mentés, úgy tudni, körülbelül tucatnyi túlélőt már kórházba szállítottak, de többen még mindig a gépben rekedve várnak a mentőalakulatokra.

Szerdán Tajvanon felszállás után folyóba zuhant egy utasszállító repülőgép 53 utassal és ötfős személyzettel a fedélzetén – írja az MTI helyi lapok értesülései alapján. A BBC úgy tudja, hogy legalább 12-en haltak meg, és sok a sérült. 
A TransAsia légitársaság két turbóhajtóműves ATR–72 típusú gépe a tajpeji Szungsan repülőtér közelében egy hídba akadt, és ezután a Kilung folyóba zuhant. Egy, a hídon áthajtó autó kamerája elkapta azt a pillanatot, amikor a repülő tengelye körül 90 fokkal elcsavarodva meredeken ereszkedik, majd szárnnyal elkapja a korlátot. A felvételt látva csoda, hogy egyáltalán maradtak túlélők.


A helyszínen folyik a mentés; úgy tudni, körülbelül tucatnyi túlélőt már kórházba szállítottak, de többen még mindig a gépben rekedve várnak a mentőalakulatokra.

A járat célállomása a Tajvanhoz tartozó Kinmen volt. Helyi televíziós értesülések szerint a szerencsétlenül járt gépen 53 utas tartózkodott. A TransAsia Airwaysnek tavaly júliusban pont egy ugyanilyen típusú gépe szenvedett balesetet, akkor a repülő 54 utassal és négyfős személyzettel a fedélzetén kényszerleszállást hajtott végre a Tajvanhoz tartozó Penghu szigetén. A manőver azonban nem sikerült tökéletesen, és 47-en életüket vesztették.


Valószínűleg valami nagyon nem stimmelhet az TransAsia biztonsági előírásaival. A 20 repülőt üzemeltető, olcsó jegyeket forgalmazó társaság gépeivel az elmúlt 14 évben már kilenc baleset történt, mindannyiszor a francia–olasz ATR–72-esekkel volt baj.
(Index)

No comments:

Post a Comment