Saturday, November 8, 2014

Nơi chúng mình đặt chân đến Hungary (tháng 9,1972): Kiürítik a Keleti pályaudvar irányítóközpontját

Nagy káosz lehet a Keleti környékén, irodákat kell kiüríteni és a vsúti közlekedésben is lehetnek változások.

 II. világháborús robbanótestet, feltehetően tüzérségi lövedéket találtak egy építkezésen a földmunkák közben szombat délelőtt Budapesten, a Kerepesi út és az Asztalos Sándor utca sarkánál. Várkonyi Melinda, a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-nek azt mondta: 250 méteres sugarú körben kiürítik az épületeket.
Az intézkedés érinti a Keleti pályaudvar irányító központját, a Fővárosi Csatornázási Művek, a Főtaxi és a Michelin épületét. Korábban arra lehetett számítani, hogy lakóházakat nem fog érinteni, de a katasztrófavédelem honlapján fél egykor már azt írták, hogy a zónába tartozó lakóépületekből több mint kétszáz embert menekítenek ki. Ez a közlemény már 300 méteres sugarú kört említett.
Egy órára tisztázódott, hogy a zónába tartozó lakóépületekből csak öt embert kellett kivinni, a kétszáz kimenekített ember egy irodaházban dolgozott épp.
A MÁV irányító központjának kiürítése miatt valószínűleg vasúti forgalomkorlátozásra is számítani kell, bár egyelőre még nincs fennakadás.
A BRFK a police.hu-n azt írja, hogy  helyszínbiztosítás céljából ideiglenesen lezárták a Hungária körút – Kerepesi út kereszteződését, a Dózsa György út – Kerepesi út kereszteződését, valamint a Rákóczi út – Kerepesi út kereszteződését. A Rákóczi út felől érkezőket a Thököly útra terelik. A helyszínbiztosítás érinti a Keleti pályaudvar területét, valamint az Aréna Pláza előtti területet is.


(Index) Hình trong bài sử dụng lại từ blog VIDI75

No comments:

Post a Comment