Tuesday, May 12, 2015

Egy halom fura fényes folt van a Ceresen

Messziről rejtélyesek voltak a fények, aztán közelebb ért a szonda és kiderült, hogy még rejtélyesebbek


 Egyre közelebbről fotózza a Ceres nevű törpebolygó feszínét a NASA Dawn nevű szondája, így egyre közelebb kerülünk ahhoz a válaszhoz, ami megmagyarázza, mik azok a titokzatos, fényes fehér foltok a bolygó felszínén.
A legfrissebb, alig 13 500 kilométerről készített képek azonban egyelőre csak mélyítik a rejtélyt, nem megoldják: a felvételekről kiderült, hogy nem is két folt van, hanem több tucat kisebb fényes területből áll össze a két nagy.


Christopher Russel, a Dawn-misszió vezető kutatója szerint egyre több adat áll rendelkezésre a foltok elemzéséhez, és lassan kiderül, mi az a felszínen, ami ennyire jól visszaveri a Nap fényét. Russel szerint valószínűleg jégről van szó.

A Dawn közben befejezte az első teljes kört a Ceres körül úgy, hogy az összes tudományos mérőműszerével rögzítette az adatokat, és közben újra begyújtotta a meghajtását adó ionhajtóművet, hogy még közelebb, alig 4400 kilométerre közelítse meg a törpebolygót.
Szakemberek szerint az eddig vett adatok alapján a Ceres hétköznapjai nem eseménytelenek: a meteorbecsapódásokat jelző kráterek mellett olyan repedések és alakzatok is láthatók a felszínen, amik alapján még az sem zárható ki, hogy a törpebolygó geológiailag még most is aktív.

Fotó: NASA/JPL-Caltech/UCLA/MPS/DLR/IDA
 Kolbert András (Index)

No comments:

Post a Comment