Monday, March 21, 2016

A Magyar pop és rockzene csillagai: Szécsi Pál

Biográfia:


Szécsi Pál 1944. március 19-én született Budapesten. Apja, Szécsi Ferenc nyelvészkutató volt, akit a II. világháború utolsó hónapjaiban agyonlőttek.

Szécsi még egyéves sem volt ekkor. Az özvegyen maradt édesanya a kisfiút és két testvérét nevelőszülőkhöz adta, majd 1956-ban Ausztrián át az Egyesült Államokba disszidált. Legnagyobb lányát Bécsig magával vitte, ott azonban a pályaudvaron hagyta. Kati és Pali Magyarországon maradtak.
Későbbi pszichés gondjai, súlyos idegi problémái gyermekkorára vezethetők vissza. Az árván maradt fiú állami gondozásba került, s egészen tizenhat esztendős koráig ott is maradt. Ezután dolgozott segédmunkásként, sok helyen. Egyik munkahelyén történt, hogy egy vállalati összejövetelen valaki felfigyelt Szécsi sármos stílusára, jó mozgására. Egyenesen a kifutóra került, és hamarosan az egyik legkedveltebb férfimanöken lett belőle. 1965 szilveszterén a Gellértben lépett fel egy divatbemutatón. A műsor után átment a bárba, ahol elénekelt három számot. Valaki egy asztaltársaságtól ismét csak felfigyelt rá, s elvitte egy énektanárnőhöz. Szécsi ettől kezdve folyamatos zenei képzést kapott. 1967-ben részt vett Salgótarjánban egy amatőr fesztiválon, ahol megnyerte az énekesek versenyét. Még ugyanebben az évben Bánki László, a Magyar Televízió könnyűzenei osztályának vezetője fiatal tehetségeket keresett a Táncdalfesztiválra. Elment Szécsi énektanárnőjéhez, Majláth Júliához segítséget kérni. A tanárnő mint egyik legkedvesebb tanítványát, őt ajánlotta. Szécsi hatalmas sikert aratott. A Vadas Tamás – Varga Kálmán szerzőpáros által írt Csak egy tánc volt című dal a fiatal énekest egyből az ország egyik legismertebb előadójává, sármos, kisfiús-férfias kinézete pedig a nők bálványává tette. Igazán nagy sikere ezután egy darabig nem volt. Aztán jöttek az olasz szerzemények Szécsi-féle adaptációi, majd a legnagyobb Szécsi-slágerek, s az ország könnyűzene-imádó közönsége a lábai előtt hevert. Az első ilyen olasz átültetés a Franco Battiato komponálta, 1969-ben Sanremoban 2. helyezéssel Sergio Endrigo által énekelt L’Arca di Noè (Noé bárkája), amelyet Szécsi Kósza szél címen tett országszerte közkedvelt dallá. Próbálta fegyelmezetten viselni a hihetetlen népszerűséget, de egyre nehezebben ment neki. Magánélete tele volt kudarcokkal, a fantasztikus karrier ellenére, egyre jobban magába zárkózott, és egyre gyakrabban és egyre többet ivott. Megpróbálkozott a külföldi karrierrel is. Németországban Paul Moro néven adták ki lemezét, de ott nem sikerült befutnia.Szerelmei [szerkesztés]
Manökenként találkozott, egy divatbemutatón Grazynával, a lengyel manökennel. A találkozásból szerelem lett, abból pedig egy elhamarkodott házasság. Mindössze egy hónapig éltek együtt, s Grazyna visszatért Lengyelországba. Szécsi követte. Néhány hónapnyi újabb együttélés után Palika - ahogy akkoriban már becézték - hazajött, s a válást már itthonról intézte. 1972-ben találkozott legismertebb szerelmével, Domján Edittel. Kapcsolatuk januártól októberig tartott. Domján sokat segített az énekesnek: elemezte színpadi mozgását, tanácsokat adott az apró gesztusok fontosságát illetően. De a lángoló szerelem sem bírta el Szécsi egyre gyakoribb depresszióját és mértéktelen alkoholfogyasztását. Az egyik olyan éjszaka után, amikor az énekest eszméletlen állapotban vitték haza ivócimborái, Domján kiadta Szécsi útját. Ezután még találkozgattak, végül a férfi hagyta ott a nőt végleg egy másik nőért. Domján Edit öngyilkosságát soha nem tudta feldolgozni. Meggyőződése volt, hogy részese a színésznő halálának, s ezt soha nem bocsátotta meg magának.Halála [szerkesztés]


Borzalmas gyerekkora problémáival és a tomboló sikerrel soha nem tudott egészségesen szembenézni. Nyolcszor próbált meg öngyilkosságot elkövetni, de az utolsó pillanatban mindig segítséget kért, így ismerőseinek sikerült megmenteni az életét. Végül 1974. április 30-án, az utolsó kísérletet már nem tudták megakadályozni: az énekes önkezével vetett véget életének. Mindössze 30 éves volt. Budapesten, a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra. Temetése hisztérikus tömegbohózattá vált. A fájdalomtól megzavarodott rajongók mindenáron be akartak menni a ravatalozóba, a megvadult tömeg útját Koós János állta el kétségbeesetten. Halála hírére gyászba borult az ország, rajongói egyszerűen nem tudták feldolgozni a veszteséget. Még évekkel később is virágcsokrok százai borították sírját, de sokan akadtak olyanok is, akik élelmiszert, befőtteket vittek a sírjára. Mítosza ma is él. Bálvány volt, pedig akik közelebbről ismerték, tudták, hogy nagyon sebezhető, érzékeny ember. 1986-ban testvére, Szécsi Katalin ezekkel a szavakkal emlékezik rá a Zenészballada című könyv első soraiban: „Ilyennek látták: hallatlanul magabiztosnak, lezsernek, ő volt a Férfi... és ez mind nem volt igaz. Messze nem volt magabiztos, messze nem volt ő olyan lezser, sok félelem élt benne, sok drukk. A siker könnyedséget adott neki. De valójában... Én hiszem, hogy az emberek lelke nem tud megváltozni... Ő ugyanaz a félénk kisfiú maradt, a kis gyökértelen, akinek indult.”

No comments:

Post a Comment